Mivel igen sok magot szereztem be, lásd előző cikk (1.rész), ezért örömmel fogadtam sógoromtól (Pierre Garden) a 11x16 helyes, tehát 176 lukú szaporítótálcát.
A tálcával az első félelmem az volt, hogy a már kibújt magokat nem fogom tudni átrakni a „fényes” helyre. Nem akartam pár az első lépésnél 197db minicserepet külön-külön kezelni, pláne úgy hogy nem sejthettem mennyi fog kicsírázni belőlük.
Ne szaladjunk előre. Virágföldből volt még egy nagy zsák bontatlan pálmaföldem (pálmák és egyéb levéldísznövényekhez) amiben a nitrogénből van bőségesen, legalábbis több, mint az általános virágföldben. Gondoltam csak jó lesz, bár jobban utánajárhattam volna, mit is javasolnak a többiek.
Az egy napja vattában ázó magokat a föld betöltése után 3-5mm mélyen elhelyeztem a szaporítóba. Mivel több nap mint kolbász, azaz mag, ezért egyes helyekbe két mag is került. Túl voltam már a magok eldugdosásának a felén amikor rájöttem, hogy az ujjaim használata helyett valami kis mini dugványozót célszerűbb lenne használni, így a lukakba csak elegendő lenne beleejteni a magot és betemet és kész... Na igen, városi gyerek... Végül egy a szokásosnál vastagabb ceruza szolgált eszközként. A magok behelyezése után következett a belocsolás (esővízzel), folpackal történő letakarás, majd vissza a fűtőtestre az egészet.